Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

fehér emma címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sisi ASMR vokállal és friss hangzással éleszti újjá Mógor Máté szólóprojektjét

Breathe című új felvételének érdekes koncepciójával tér vissza Karyuu, akit itthon a toldyuuso producerpáros tagjaként jól ismerhetünk. Kellemes meglepetés még az eddig főként rapjéről ismert Sisi újszerű előadásmódja. Mógor Máté, azaz Karyuu főként dubstep és riddim profilú dalait 2020 óta több, neves nemzetközi kiadó gondozta beleértve Borgore kiadóját, és egészen 2023-ig rendszeresen jelentkezett zenékkel. A 2024-es évet kétségtelenül a toldyuusonak szánta, mely egy ötszámos EP-t ( STUCK OUTSIDE ) és egy harmadik stúdiólemezt eredményezett, utóbbi saját szervezésű dalszerzőtáboruk során résztvevő, 17 közreműködővel készült és egy kiugró teljesítménynek számító, sessionlemez ( SESSION_02) volt.  Karyuu számára most jött el az idő, hogy restartolja szólóprojektjét és a Warner Music Group helyi képviselőjének tematikus labelén, az Escape Plan Recordingson keresztül debütál az új számmal. „Tény, hogy nem egy szokványos a most megjelent „Breathe”, hiszen itt is jelen van a toldyuus...

A januári elcsendesedéshez ad egy kis kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket Fehér rózsa címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. „A zenekarral végig toltuk 2024-et. Rettentő erős év volt. Sok új dalt írtam, de aki ismer, az tudja, hogy sose vagyok igazán elégedett. Már a jövő lebeg a szemem előtt. Sok új ötletem van, mitől lehet még sikeresebb a TEAM CURTIS ZENEKAR!” – árulta el az előadó, aki 2023 elején alapította meg saját, élő zenekarát, és mára egy sikeres produkcióval a háta mögött ír jobbnál jobb felvételeket. A tavalyi év nagy slágere volt a Kegyelem , a Király Viktorral közös Mehet a tánc , vagy featként az Éjjel érkezem  Lotfi Begivel és Gáspár Lacival. Az év végén megjelent Fehér rózsa egy méltó zárása...

„Törékeny” ajándékát hozza el Peter Srámek egy új varázslatos, karácsonyi dallal

Egy új, hangulatteremtő és értékes üzenetet magában hordozó dallal zárja a 2024-es évet Peter Srámek. A Törékeny című felvétel, ráadásul A Király népszerű albumát követő, első lemez beharangozója is. „Idén rengeteg minden történt velem. Amellett, hogy elindultak az élő zenekaros koncertjeim, Szenes Iván-díjban is részesültem élő legendaként számontartott pályatársaim, példaképeim mellett. Megnyertem a TV2 Sztárban Sztár műsorát, készítettem új dalokat és jövő év első felében jelenik meg az új albumom. Jól bírom az iramot, mert a szeretetből kapom az energiát” – mondta el Peter Srámek. Az énekes korábban már kiadott egy sikeres – azóta platinalemezzel minősített – ünnepi feldolgozás-albumot, melyre a most érkezett kiadvány borítója is visszautal, ám a Törékeny az első saját karácsonyi dala. „Biztosan célba fog találni azoknál, akik ebben az időszakban nem feltétlenül az ajándékokra, hanem a szeretetre vágynak. Van egy kis jelzésértéke is, hogy a szeretet az, ami igazán, megra...

Egyedülálló módon, kizárólag CD-n érhető el Zséda új lemeze

Több mint 20 éve annak, hogy Zséda debütáló lemezével teljesen levette a közönséget a lábáról, ma pedig már a zeneipar megkerülhetetlen dívája. Az énekesnő egy változatos és progresszív, 12 felvételből álló lemezzel, a Kaleidoszkóp -pal tért vissza, mely 2024. december 9-étől teljes terjedelmében kizárólag CD formátumban érhető el a lemezboltokban és cd-ket árusító áruházakban. Emellett Zséda kerek születésnapját megelőző napokban, december 28-án a Budapesti Kongresszusi Központban is beszerezhető lesz majd. A nyolcadik stúdióalbumot többek közt egy lüktető, regényes alt-pop örömduett, a Korai Telihold vezette fel a Heaven Street Seven alapítójával, Szűcs Krisztiánnal közösen. Emellett hallhatunk egy kollaborációt az újhullámos popénekesnővel, Solére-rel, illetve a Jazz+Az-ból, saját quartet zenekarából ismert jazz-énekesnő, Váczi Eszter is csatlakozott dalszerzőként Zsédához egy szám erejéig, mely a Dalfutár ból sokak számára lehet ismerős már. Zsédenyi Adrienn szerint továbbra is ér...

Kökény Attila friss-ropogós dallal és videóklippel ünnepli karrierje új mérföldkövét

A jövőre 50. születésnapját ünneplő Kökény Attila és a sztárzeneszerző Rakonczai Viktor ismét közös alkotással jelentkeznek. Legújabb daluk, a Ha újra látlak egy olaszos életérzést sugárzó, kitárulkozó szeretethimnusz, amelyben a páros két éve tartó, elemi zenei szinergiája újra megmutatkozik. Az energikus popszerzeményt egy látványos videóklip kíséri, amely betekintést enged a közös stúdiómunkájuk kulisszáiba. Kökény Attila így fogalmazott: "Bár közeledik a karácsony, ez nem egy hagyományos ünnepi dal, inkább egy különleges szerelmi történet, amely talán sokunk életében ismerős lehet. A klip különlegessége pedig, hogy Viktorral közös munkánk pillanataiba is bepillantást nyújt a rajongóknak." A dalt először 2025. április 12-én hallhatja élőben a közönség, Kökény Attila nagyszabású születésnapi koncertjén az MVM Dome-ban. Ez az esemény nem csupán a művész karrierjének új mérföldköve, hanem egy felejthetetlen zenei élmény is lesz. A koncert sztárvendégei között már biztosan ot...

Lil Frakk szolnokival egy napra bevonult a hivatalba, hogy onnan üzenjen a szakmának

Lil Frakk egy igazi "céges" bangerrel zárja 2024-et, amelyben közreműködője egy fiatal tehetség, a Sávlekötő Camp forgatásán megismert szolnoki. A BLAHBLAH című trackhez készült egy saját rendezésű, multis, open office környezetben készült, parádés videóklip, mellyel jól odavágnak a szakmának és képletesen minden évvégi bónuszt visszatartó főnöknek, akik kicsit többet gondolnak magukról a kelleténél. „A “BLAHBLAH” című dal még az idei év elején fogant meg, aztán sokáig ültem rajta egy open verzével. A Sávlekötő Camp után, amiben megismertem szolnokit, éreztem, hogy erre a trekkre kell hívnom. A műsorban kiderült, hogy egy géniusz dalszerző, és énekes, ebben a dalban pedig megmutatja az öreg, hogy egy klasszikusabb boom bap alapon is robban. A klipet még a régi SZFE-s osztálytársammal, Forró Boldival rendeztük. Rég volt olyan, hogy magamnak rendeztem klipet, szóval nagy volt újra a kreatívja lenni egy saját klipemnek. Hoztunk egy kis office-t, meg a klasszikusabb rap klipeket...

Megérkezett Zséda új albumának első felvonása

Több mint 20 éve annak, hogy Zséda címadó, debüt lemezével teljesen levette a nagyközönséget a lábáról, ma pedig már a zeneipar megkerülhetetlen dívája és popszimbóluma. Az énekesnő egy változatos és progresszív, 12 felvételből álló, nyolcadik stúdiólemezzel tér vissza, melynek első része november 28-ától elérhető a digitális megosztókon, december elejétől pedig teljes terjedelmében kizárólag CD formátumban . A nagyívű projektet egy lüktető, regényes, alt-pop örömduett, a Korai Telihold emeli ki a Heaven Street Seven alapítójával, Szűcs Krisztiánnal közösen. Emellett hallhatunk még az újhullámos popénekesnővel, Solére-rel is egy igazán nőies kollaborációt. Zséda december 28-ai, Budapesti Kongresszusi Központbeli Ünnep Volt Ünnep Lesz  nagykoncertjén a főszerepet pedig nem csupán az évvégi ünnepek, hanem kerek születésnapja kapja. „Engem a valószínűségszámítás már húsz éve nem érdekel” – hangzik el a sor a Korai Telihold című, Szűcs Krisztiánnal jegyzett dalban, mely éppen Zséda ...

Kiröppent Szlimmy színtiszta flow-élménnyel beborított nagylemeze

„A Röppenjünk az első lemezem, ami kapcsán eldöntöttem, hogy olyan zenéket fogok csinálni, amikhez tényleg kedvem van. Korábban próbáltam taktikázgatni, milyen típusú dalt kajálhatnak az emberek, mivel fogok berobbanni, aztán rájöttem, hogy csak magamra erőltetem ezeket, és totál kontraproduktív” – árulta el a kimagaslóan tehetséges újvonalas dalszerző-előadó, Szlimmy vadonatúj albumáról, melyen többek közt Co Lee, Hundred Sins, a - sok más mellett - Beton.Hofival dolgozó producerek, Beatrick és DOÓR, illetve a house zenében utazó Csodaszoba is közreműködtek. A címadó és Co Lee-val közös számhoz egy feszültségekkel teli, nagyívű videóklip is droppolt Domokos Balázs rendezésében. A lemez élőben december 7-én debütál az Akvárium Klubban. „A Röppenjünk korongnál hagytam magamat szárnyalni (haha), nem limitáltam magamat semmilyen szinten. Ez meglátszik a felvételek jellegén, hektikusak stílusban, mivel amúgy is elég hullámzó évet tudhatok magam mögött. Sokkal személyesebbre vettem a figurá...

Sisi ma elstartolja évvégi dupláját: november 21-én a nu-skool kedvenceket, 22-én az old-skool zenéké a főszerep

Az óriási népszerűségnek örvendő, hiphop előadó november 21-én és 22-én beköltözik az Akvárium Klub nagytermébe és két különálló, egymással mégis nagyon összefüggő műsor keretein belül mutatja meg ki az a nu-skool Sisi, az ezt követő napon pedig a régi iskola padjait koptatva bólogat majd közönségével, közkedvelt nevén old school Sisiként. A régi és új nagybetűs slágereket a két koncert valamelyikén mindenképpen meghallgathatjuk, olyanokat – a teljesség igénye nélkül - mint a UK rave szellemében írt, Jungle, az idei nagy dobás, az Anya Mondd Meg , a Baszok Rátok, a TSINGLING, a Yalla, vagy a Rappelj jobban.  Pörögnek az utolsó jegyek a 21-ei NU-SKOOL koncertre, az úgynevezett második napi őrület már hetek óta teltházas létszámnak örvend.  Hogy ki is az a nu-skool Sisi? (november 21.) Hát a tróger old school Sisi ikertesója! A régisulis buli kiegészítése és krézi ellentéte is egyben, azaz a November 21-én megrendezésre kerülő Ki az a Nu-Skool Sisi? egy igazi élményekkel t...

Felgyülemlett belső turbulenciából született meg Sisi új dala

Sisi, a magyar rap koronázatlan királynője megadja az alaphangot jövő heti dupla Akvárium Klub koncertjének, hiszen ezúttal egy igazán erős, tipikusan bólogatós old school alappal, és az eddigi karrierje során tőle hallott legpörgősebb flowjával jelentkezik. A SZAKMA című, új track az első idei szólófelvétele Sisinek, ami egyben egy új korszak bevezetője is a legutóbbi kiemelkedő sikert arató SISTAHOOD lemeze után. November 21-én és 22-én pedig beköltözik az Akvárium Klub legnagyobb termébe és két különálló, egymással mégis nagyon összefüggő műsor keretein belül mutatja meg ki az a nu-skool Sisi , az ezt követő napon pedig a régi iskola padjait koptatva bólogat majd közönségével, a közkedvelt nevén old school Sisiként. A hazai hiphop női helytartója a koncepciózus össznépi eseményeken vendégelőadókkal és számos meglepetéssel is készül, amíg pedig pörögnek az utolsó jegyek a 21-ei NU-SKOOL koncertre, az úgynevezett második napi őrület már hetek óta teltházas létszámnak örvend. Az el...

Új lemezfelvezetővel jött elő Hajós Kristóf

A Viszlát, Budapest Hajós Kristóf, a The Unbending Trees egykori énekesének készülő, harmadik szólólemezének új felvétele. A hat éve Hollandiában élő zenész ezúttal szülővárosától, Budapesttől, vagy talán az összes magyar várostól búcsúzik. A dal zenéjét nem más, mint a Neoton legendás zeneszerző-alapítója, Pásztor László írta, aki évtizedek óta először ennek a dalnak a megírásához vett gitárt a kezébe. A különleges atmoszférát teremtő előadónak korábbi, pop- és kamaraballadát képviselő zenekarával nem kis nemzetközi publicitást sikerült elérnie. Olyan nagyszabású színpadon lépett fel korábban, mint a New York-i Carnegie Hall. A The Guardian és a The Times-tól kapott lelkes fogadtatás után 2020-ban szólókarrierbe kezdett, két szólólemezt adott ki Good Morning, Nothingness címmel és Németh Róbert produceri irányításával, valamint a 2023-as GEOGRAPHY, mely Tövisházi Ambrussal készült, elmélkedő, reflektáló popszámokkal. A 6:00PM című, februárban megjelenő album a felnövés, középkorúv...

Megérkezett a toldyuuso közel 20 közreműködővel készült, mágikus, új nagylemeze

Az elektronikus duó, a toldyuuso harmadik stúdiólemezében az eddigieknél is még grandiózusabb teret adott az elszabaduló kreativitásnak. A két, saját szervezésű dalszerző tábornak, a benne résztvevő több mint egy tucatnyi alkotónak és egy kis véletlenszerű twistnek köszönhetően drum and bass, trap, afrobeat, techno, reggae, és elektronikus-folk stílusú zenével is találkozhatunk az erős, keleties behatású albumon. A hangulatra erősít rá a Nepál fővárosról elnevezett, Kathmandu című dal is, mely egy új, stúdiózós videóklippel együtt debütál a SESSION_02 -vel karöltve. A két húszas éveiben járó srác szólómúlttal is rendelkezik, míg az énekes-szerző, Barney Soon (Hamar Barnabás) éppen az elektronikus zene őshazájában, Berlinben tanult zenét és alkotott, addig a dj-producer, Karyuu (Mógor Máté) egy kaliforniai kiadónál szerződtette korábban, főként dubstep és riddim profilú trekkjeit. Ez a kettős minden követ képes megmozgatni ahhoz, hogy jó zenét kreáljon, így jött műhelyük továbbfejleszté...

A MANDOKI SOULMATES fő küldetése az, hogy összekösse a generációkat

A szupercsapat egy új, filmszerű zenei videóval jelentkezik november közepén, amely a The Wanderer című dalhoz készült. Ez a különleges kiadvány egy deluxe, fehér audiophile minőségű bakeliten lesz elérhető, mely az A Memory Of Our Future albumot hirdeti - egy nagyszabású szezonális kampány részeként. A Mandoki Soulmates legújabb albuma, az A Memory Of Our Future méltán arat világszerte kiemelkedő elismerést, hisz igazi mesterműként ünneplik. Mély, gondolatébresztő kompozíciói és társadalmi üzenetei révén az album új dimenzióba emeli a jazz és a progresszív rock műfaját. Az Egyesült Államokban, Európában és nem utolsó sorban Ázsiában egyaránt nagy elismeréssel fogadták, mint időtálló alkotást, amely híd a generációk között és a kontinenseken átívelő emberi összetartozást hirdeti. Leslie Mandoki a nemzetközi siker révén folyamatosan úton van, hogy eleget tegyen a rangos sajtómeghívásoknak: jelenleg Szöulban tartózkodik, ahonnan Tokióba, majd szeretett szülőhazájába, Budapestre érkezik....

Élete egyik legfontosabb férfijához szól Cserpes Laura új dala

„Az ő szeretete és jelenléte az egyik legstabilabb része eddigi életemnek” – meséli Cserpes Laura, akinek legújabb, Mégis mindig vársz című, klippel érkező felvételét édesapja ihlette. Az énekesnő rabul ejtő, szelíd hangját ezúttal Kalmus Felicián csellóművész finom játékával egészíti ki. Cserpes Laura kacér, késő nyári Love Game című popslágerét követően egy őszre szánt, szívmelengető, új, akusztikus számmal debütál. Aki nézi az Ázsia Expressz -t, meggyőződhetett arról, milyen különleges a kapcsolat az előadó és édesapja, Cserpes István között. „A dalt apukám iránti kötődésem ihlette. Úgy érzem mély kötelék, egyfajta véd- és dacszövetség van köztünk gyerekkorom óta. Édesapám egy olyan ember, aki a szívén keresztül nézi a világot és minket, a gyermekeit is mindig erre ösztönöz. Bármikor jövök haza, ugyanolyan színtiszta örömmel vár és ölel magához, mintha mindig várna…Az ő szeretete és jelenléte az egyik legstabilabb része eddigi életemnek. Ezt az érzelmi biztonságot szerettem volna...

Ha problémáid vannak a határhúzással, elengedéssel Szlimmy új, DOÓR-ral közös dalát biztosan bírod majd

A kétméteres, újvonalas előadó, Szlimmy frissen megjelent felvétele olyan, akár egy kényelmes, süppedős fotel, amelyben minden szemérmességünket hátrahagyva elmerülhetünk. A Nem bírnád című, új dalban a kiragadott párbeszédek, belső monológok egy nem szokványos és kimondottan egyedi dalszerzőre adnak tanúbizonyságot Szlimmy saját megélésein keresztül. Az új, track igényes videóklippel érkezik és helyt kap a rapper Röppenjünk elnevezésű, novemberben érkező lemezén is. A gyűjteményen többek közt Co Lee, Hundred Sins, a - sok más mellett - Beton.Hofival dolgozó producerek, Beatrick és DOÓR, és a Csodaszoba is közreműködtek. A húszas éveiben járó előadó szövegei és mélyről jövő témái sokak számára jelentenek mentsvárat, szerzői stílusára már a szakma szépen felfigyelt, ezért is állt számos, közkedvelt alkotó új, óriási szintugrású projektje mögé. Már az előző felvezető, a Kollár Deával közös Hotel is előrevetítette ezt az upgrade-et és egy új, poposabb vonalat képviselő album eljöttét. H...

30 év után újra kapható a Rapülők ikonikus albuma

„A Rapülők egy jókedvű rendszerhiba volt. Random fantom. Három optimista pasi szabadjátéka, akik a rap műfaját úgy fedezték fel a rendszerváltáskor, mint az ország a demokráciát. Egyszerűen ránk talált” – árulta el Geszti Péter, aki hazánk nagy kedvence, a Rapülők egyik alapítója Berkes Gábor és Szentmihályi Gábor mellett. A trió 1992-ben adta ki címadó, debütáló lemezét. Jó hír a gyűjtőknek és rajongóknak, hogy több mint 30 év után ez a kuriózum új kiadásban ismét elérhető bakeliten. A jelenlegi adatok pedig igazolják, még mindig nagy a kereslet e kiadványra. „A Magneoton Music Group a CD formátum virágkorába született, és ugyan a bakelitgyártás a mai napig körülményes és nehéz, mi most mégis belevágtunk. Az egyik legnagyobb próbatételünk az Animal Cannibals ’Best of 1’ és ’Best of 2’ többszínű, összesen 1000 példányban eladott vinyljei voltak. Már az előrendelések mutatták, hogy pillanatok alatt el fognak fogyni a lemezek. Mindössze három nap alatt elkelt minden darab” – mondta el J...

Bongor új hiphop beefje célegyenest a zeneipar fájdalmas tyúkszemére lép

„Azt hiszem sok pályatársam tud kapcsolódni a HOL A SIKER? című dalom témájához és a benne megfogalmazott küzdelmekhez. Sokunknak van már rengeteg melója a zenélésben, ami időközben full time munkaidőt követel meg ahhoz, hogy relevánsak maradhassunk, mégsem biztosítja megnyugtatóan a teljes egzisztenciát” – vallja cenzúrázatlan őszinteséggel bongor, hazánk egyik legformabontóbb rappere új klippel érkező felvételéről. Az old school rapet ragadós refrénnel párosító előadó és dalszerző igazán mélyre ás a zeneipar mechanizmusának jól bebetonozott talajában és saját egyéniségén keresztül hozza felszínre a tabukat. Egy velős, személyes nyilatkozattal erősít rá mindarra, amely a HOL A SIKER? című single-jében és videóklipjében megfogalmazott képzelt szópárbajban manifesztálódik. „A dalban ironikusan felnagyítom, hogy milyen eszközökkel próbálok láthatóvá válni, miközben teljesen feladom az elveimet. Minderre igyekszem viccesen reflektálni, mégis meghúzódik a trekkben valamiféle dráma, egy sz...

A klipszemle közönségdíjasa, Moriones újra keveri a lapokat

Izgalmas újdonsággal rukkolt elő Moriones, aki nemrégiben bezsebelte a 8. Magyar Klipszemle közönségdíját a milliomosok táborát erősítő EZ AZ ÁRA című dalához készült videóval. A fiatal tehetség most újra keverte a lapokat, a joker a pakliban pedig egy igazán különc szerzemény lett stílusjegyeit és üzenetét tekintve is. Morionest talán már nem kell bemutatni senkinek, hiszen a Z generáció legújabb kedvence EZ AZ ÁRA című slágerével végérvényesen beírta magát a hazai poptörténelembe. Az előadó egyszerre zeneszerző, szövegíró és producer, de emellett kreatív vizuális elképzeléseit is megvalósítja; amely eddigi 3 albumának teljes alkotói folyamatára jellemző volt. Rövid, de annál intenzívebb pályafutása során megjelent albumai [Tébolyda (2023), ADHOC (2024), TENEBRIS (2024)] már mind többmilliós lejátszásnál járnak egyenként. A nyár végén robbantott reggeaton bomba, az EZ AZ ÁRA pedig a YouTube 2. legfelkapott videója lett, 10 milliós összesített streamhez közeledik és meghozta az én...

Megérkezett Kállay Saunders újabb globális együttműködése a világ vezető lemezkiadóinak egyikével

Belegondolni is hihetetlen, de már csak két hónapunk van az év legszeretetteljesebb eseményéig. A Warner Music Grouphoz tartozó Warner Music Polandnél a karácsonyi időszak egyik kiemelt előadója lesz Kállay Saunders most debütáló remake dalával, mely a Merry Christmas Everyone -t, Shakin' Stevens – egyébként kevésbé köztudott, hogy magyar vonatkozású – klasszikusát öltöztette egy vadiúj, R&B köntösbe. Míg tavaly a bolgár énekesnő, VICTORIA és Aleksander Dębicz voltak régiónk kiemelt karácsonyi arcai, az idei ünnepi szezont Kállay Saunders gyönyörű, érzéki feldolgozása igyekszik igazán felejthetetlenné tenni. A Warner Music Group akkor figyelt fel az amerikai-magyar alkotóra, amikor felkerült tavalyi HOMESICK című szerzeménye a Spotify olasz szerkesztősége által összeállított, hivatalos lejátszási listára. Az énekes első szerződését Breathing című felvételére idén írta alá a nemzetközi kiadóval, természetesen a Magneoton közreműködésével. A dal kiváló hallgatottságot ért el Eu...

Megjelent az Animal Cannibals 19. lemeze

35 év után is akadt bőven mondanivalója hazánk meghatározó rap duójának, az Animal Cannibalsnek, mely a szó legszorosabb értelmében számvetése eddigi munkásságának és annak a bűvös matematikának, amiben egyszerre a múlt és a jelen találkozott össze. Ez ugyanis a 19 című, 19 új dalból álló tizenkilencedik stúdiólemez, a klasszikus hiphop és modern hangszerelés találkozása. Ami pedig a jövőt illeti, ott is nagy szerepe lesz még ennek az anyagnak, hiszen a Magyar Zene Házában november 9-én albumbemutató koncertjükkel teszik fel az i-re a pontot. „Az első lemeznél könnyű dolgunk volt, hisz akkor már 5 éve gyűltek a dalok. Közel 100 gyerekkori szerzeményünk közül 19-et alakítottunk profi cuccá a debütáló korongon. A mostani albumra is már évek óta készülnek a zenék és a szövegek. Van, amit közel 10 éve kezdtünk el. Viszonylag szigorúak vagyunk magunkhoz, mert mind a téma választás, mind a dalban szereplő szövegek és még a zene sem ismétlődhet nálunk. Nem szeretnénk olyan előadókká válni, a...